2010. december 24., péntek

Egy közülük

(Az alábbi történet az erdélyi Kőhalomból érkezett hozzánk ma ímélen. Ezt szeretnénk a szívetekre helyezni, arra emlékezve, aki Isten létére vállalta, hogy eljöjjön emberként, hogy megmutassa, hová menekülhetünk a szeretetlenség, a magány, a kétségbeesés utainkat megzavaró, halálra fagyasztó viharaiból. Áldott ünnepet nektek.)


Volt egyszer, hol nem volt, nem is olyan messzi tájon, egy kis faluban, egy földműves család két gyermekkel.

Az édesapa hitetlen ember volt, tagadta Istent és mindent, ami a vallásról, a karácsonyról és más ünnepről szólt. Másokat is próbált erről meggyőzni. Felesége hívő asszony volt és erre nevelte gyermekeit férje minden tiltakozása ellenére.

Egy havas karácsonykor az asszony gyermekeivel együtt templomba ment. Hívta a férjét is, de ő továbbra is elutasította:

„Ha létezett volna Isten és Fia, Jézus, miért küldte volna le a földre ember képében? Ha ő mindenható, miért alacsonyodna le a mi szintünkre? Nem hiszem, hogy ennek lenne valami értelme!”

Így maradt ő otthon, és a család elment a templomba.

A férfi tüzet gyújtott, és a meleg házból figyelte az erősödő hóvihart, ami egyre tombolt. Egyszer csak nagyot koppant valami az ablakban, majd a zaj újból megismétlődött, és ezért kíváncsian kilépett a vihar közepette, hogy nézzen utána a koppanásnak. A felkavart hó miatt semmit sem látott. Bevárta a vihar lecsendesedését, és kiment a ház körül szétnézni. A közeli réten egy vadludakból álló elszédült csapatot látott, akiket utazásukban Afrika felé meglepetésszerűen a földre sodort a nagy hóvihar. Elkábulva, széltől sodortan ütközött két vadlúd az ablaknak és hiába próbálta a pajtába hajtani őket, azok jobban megijedtek és elszaladtak.

A parasztember jószívű volt és szerette az állatokat, ezért elgondolta, hogy pajtájában majd jól megférnek egy éjszakára a ludak, amíg a vihar eláll és folytathatják útjukat.

Kiment és kitárta a pajta két nagy kapuját, azt remélve, hogy majd a ludak meglátják és besétálnak-berepülnek a vihar elől a meleg helyre. De a ludak nem látták a nyitott pajtaajtót, és továbbra is alacsonyan és zavartan össze-vissza repültek a mezőn. Minden módszert megpróbált, hogy figyelmüket a pajtára terelje, de még jobban megijesztette őket. Bement a házba és egy kenyeret felmorzsolt, majd kenyérmorzsából utat rajzolt a hóra a pajtáig, azt gondolva, hogy ez majd segít a ludakon. De azok nem vették figyelembe! Majd a ludak mögé osont, és próbálta behajtani őket, a védelmet és meleget jelentő pajtába. Ez is jobban megijesztette őket.

Magában gondolkodott: „Vajon miért nem értik meg a ludak, hogy az én pajtám meleg és az egyetlen biztonságos hely, hogy a hóvihart átvészeljék?”

Ekkor jött rá arra, hogy a ludak sohasem fognak egy embert meghallgatni és követni, esetleg csak egy maguk közül valót, aki megmentheti őket!

Bement a pajtába, és a ketrecből ölbe vett egy ludat, majd az eltévedt ludak mögé osont, és elengedte az övét. Az nagy gágogással repült vissza a pajtája felé és a többi lúd is követte őt.

Sokáig némán nézte a ludakat és eszébe jutott, amire korábban gondolt:

„Csak egy közülük mentheti meg őket…”

Ekkor jutott eszébe az is, amit korábban templomba menő feleségének mondott:

„Ha létezett volna Isten és Fia, Jézus, miért küldte volna le a földre ember képében?”

A gazdának minden egyből világos lett.

„Ez az, amit Isten értünk tettt. Mi voltunk a ludak, vakok, elveszettek, kétségbeesettek, és Isten elküldte Fiát, hogy megmentsen bennünket, megmutassa a szabadulás útját… Már értem feleségemet is! Ez a karácsony igazi értelme!”

Tekintete megvilágosodott, amikor megértette mindezt. Miközben kint a hóvihar lecsendesedett, az ő szívében is csendesség lett, és békében gondolkodott ezen a csodálatos felismerésen.

Kételkedéssel és hitetlenséggel teli évek tűntek el, miként a hóvihar. Az édesapa térdre esett, és akkor mondta el élete első imádságát:

„Köszönöm, Uram, hogy emberi formát öltöttél, és eljöttél engem megmenteni a vihartól!”

2010. december 23., csütörtök

Áldott, gyönyörű ünnepeket!

Ezzel a képeslappal kívánunk mindannyiótoknak áldott és békés ünnepeket, örömteli találkozásokat!


2010. december 20., hétfő

Borítékolva!


Alább Pusztai Timi számol be a nagy plakátborítékolásról - képek a Facebookon érhetők el, tessék keresni, lájkolni, követni! (Gonosz Facebookon csak 420 leütés lehet egy állapotfrissítés, így csak itt olvasható Timi teljes írása, igyekszünk webes felületeink harmonizációjára is - amíg ezt mi megtesszük, ti küldjetek egymásnak Csillagpontos karácsonyi képeslapot, amely a Csillagpont hírlevélen indult világkörüli útjára. Mondom, harmonizáció, az kell ide.)

Vannak dolgok, amiket hiába szeretnénk minél hamarabb és minél gyorsabban elintézni, valahogy mindig közbejön valami, ami a megvalósítás útjába áll. Ilyenkor bosszankodunk magunkban és hangosan, miközben sóvárogva várjuk azt a pillanatot, amikor végre pontot tehetünk az ügy végére. Ilyen sóvárgással vártuk azt a pillanatot is, amikor postára adhatjuk a 2011-es Csillagpont plakátjait, szám szerint 42 ifjúsági szervezetnek, 65 közép- és felsőoktatási intézménynek és 1081 gyülekezetnek. Ahogy lenni szokott, nem hiába vártunk, végül eljött a nagy nap és, négy lelkes önkéntes segítségével megkezdhettük a nagy munkát. Az Ifjúsági Iroda tárgyalója egy fél napra a sorozatgyártás mintájára szervezett borítékoló manufaktúrává alakulhatott. Bizton állíthatom, hogy a munkaszervezési stratégiánkat, még maga Henry Ford is megirigyelte volna! Futószalag hiányában, a karácsonyra készítő háttérzene és a jó hangulat segítette a munkánkat. Az eredményt pedig reménység szerint hamarosan saját szemetekkel fedezhetitek fel valamelyik ifjúsági szervezet, iskola vagy gyülekezet hirdetőtábláján. Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek a nagy plakátborítékolásban, aki pedig most kimaradt ne csüggedjen, tavasszal lesz még egy plakátkör - ezt borítékolhatjuk! :)

2010. december 10., péntek

Egyszer volt, hol nem volt....

A téli hidegek eljöttek, úton vannak a plakátok, megújult a blogfejléc. Ennyi esemény közepette nem ülhetek tovább a forró gyümölcspuncsom mellett, el kell mesélnem, hogy is lett olyan az új plakát, amilyen, valamint hogyan készült új és szépséges logónk. :)

Hol is kezdjem... Még valamikor nyár elején összeültünk a kreatív csapattal, s azon törtük a fejünket, hogyan újulhatnánk meg, milyen legyen az új plakátunk, az új arculatunk, s újból előkerült a logókérdés is. Így hát elhatároztuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy minden meglegyen és minden nagyon jó legyen, készüljön szép új logónk, a témát jól kifejező plakátunk, és arculatunk. Először a logóval kezdtünk foglalkozni. Ezen az ülésen úgy döntöttünk, hogy felkérünk ügyes kezű, kreatív embereket, hogy tervezzenek nekünk szebbnél szebb, ötletes, kifejező, hozzánk illő logókat. Mindez meg is történt, ám sajnos ezeket a műveket most nem tehetem közszemlére, mivel ezek bizony értékes szellemi termékek, így nem lehet őket kiadni, szerencsére ez nem lesz igaz a plakát képekre. No, de vissza a logóhoz. Meg is érkeztek a tervek, ültünk is felettük jó ideig, míg végül egyöntetűen a mi kedves logónkat választottuk. Az új logó születése során fontos szempont volt, hogy jól variálható legyen, hogy a kétévente megújuló arculathoz jól tudjon igazodni, hogy egyszerű, de egyben nagyszerű, jól felismerhető és egyedi legyen. Mi úgy gondoljuk, hogy mindez sikerült. Reméljük, ti is így látjátok. Nekünk legalább annyira a szívünkhöz nőtt már, mint szeretett címerünk. Bízunk benne, hogy ti is így lesztek majd vele.

A logó rövid története után jöjjön a nagyobb szülés. A plakát. Nemsokára minden templomajtón ott lesz a 2011-es CsP plakát, de ha még nem láttátok volna, hát tessék, itt van.

A nyár során már javában foglalkoztunk a plakátkép kiválasztásával is, sőt nem csak válogattunk, hanem készítettünk is. Az alapkoncepció ugyanis az volt, hogy embereket szeretnénk látni a plakáton. Vidám, szép fiatalokat, akik jellemzik a Csillagpont fesztiváljellegét, de a témát is demonstrálják. Sajnos ez a terv nem jött be. Nagy szervezések, fiatalok összegyűjtése, fotós beszervezése után összeállt az első plakáttervünk, amit végül fekete-fehér formában készítettünk el, mert úgy véltük, így kifejezőbb. Bár végül nem e mellett döntöttünk, mégis nagyon szép, bár fáradtságos órákat élhettünk át, s köszönjük azoknak a fiataloknak is, akik eljöttek, hogy segítsenek nekünk.

Sajnos azonban a plakát elkészülte után több kritikát is kaptunk, hogy nem elég ütős a kép, s lássuk be, valahol mi sem voltunk elégedettek, így folytattuk az ötletelést. A következő pár alkalommal azon tanakodtunk, hogy emberekkel a plakáton nem fogjuk tudni a kellő hatást elérni, így a következő lépésben egy elég erőteljes, de meglehetősen vegyes érzelmeket kiváltó koncepció mellett döntöttünk.

A csibe és klopfoló párosról sajnos a legtöbbeknek az erőszak, a klopfoló egyértelmű fölénye jutott eszébe, habár kaptunk pozitív visszajelzéseket is, végül mégis úgy döntöttünk, hogy nem tudnánk mindannyian jó szívvel a plakát mellett állni, így ezt a tervet is elvetettük.

Ezután jött csak a neheze. Újabb ötleteléshullám következett, amely során nagyon sok képet végignéztünk, hogy végül elkészülhessen a mindenki számára tetsző, s egyben az arany középutat jelképező Érintések plakát.

A háromszori fotózás, a csibevadászat, a számtalan e-mail, a fotós oldalak beható tanulmányozása után és a legtürelmesebb plakátgyártó kisiparosunk segítségével megszületett a fenti plakát, amelyre mindannyian nagyon büszkék vagyunk, hiszen mindenkinek az óhaja benne foglaltatik: fiatalos, kifejező, elgondolkodtató, spirituális, és a miénk. :)