Hihetetlen még belegondolni is, de éppen ma egy év múlva kezdődik a következő Csillagpont! Az Ifjúsági Irodán és a szervezők körében már tudni véljük a jövő nyári találkozó helyszínét és témáját - ha nem bánjátok, ez maradjon még titok egy kis ideig. De buzgón törjük a fejünket, hogy milyen új programokkal lepjünk meg benneteket, és kiket hívjunk előadónak, fellépőnek, hogy a velük való személyes találkozás még gazdagabbá tehesse a néhány napos együttlétünket.
Hálásak leszünk, ha nem hagytok magunkra bennünket a gondolkodásban és eláruljátok nekünk, kikkel találkoznátok szívesen, akár a színpadon, akár egy barátságos hangulatú beszélgetésen, akár együtt imádkozva. Jól esne tudnunk azt is, hogy imádságos gondolataitokban rólunk is megemlékeztek, hogy a nehézségekkel megbirkózhassunk!
Elsőre talán meglepő, hogy egy másik találkozóról is szót ejtünk e lapokon, mégis, a következő napokban - ahogy időnk engedi - megosztjuk veletek az élményeinket, amiket az evangélikus testvéreink által szervezett ifjúsági találkozón szerezhettünk a múlt héten a kicsinyke, varázslatos hangulatú nyugati határvárosban, Kőszegen. Néhány képet is készítettünk azokról az alkalmakról, ahol a legjobban éreztük magunkat - úgyhogy érdemes lesz gyakran felkeresni a Csillagpont Blogot!
Isten áldjon benneteket!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése