A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pályázat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pályázat. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. január 9., péntek

Van képetek…?

Bizony, bizony, volt képünk egészen eddig húzni a Csillagpont-pólóban a világ körül című fotópályázat eredményhirdetését – már idejét sem tudjuk, mióta váratott magára, hogy a zsűri összeüljön, és a rengeteg remek beérkezett fotográfia közül kiválassza a legjobbak legjobbjait (régóta, mindenesetre). Elmondhatom: az év eddigi legnehezebb feladata a pályaművek elbírálása volt (el lehet képzelni, miféle nehézség az, ami maga mögé utasít szigorlatokat, évindításokat különböző munkahelyi íróasztalok árnyékában).
A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem kínálta magát egyik kép sem hangosan kiáltozva, hogy engem válasszatok, én kiemelkedem a többiek közül, én vagyok a legjobb – elnézve a választottakat, elképzelhetitek, hogy ez mit jelent (ha nem, úgy boldog emberek vagytok, választani – sok jóból jól – igen nehéz).
Úgyhogy most van képünk, méghozzá öt. Ugyanis kénytelenek voltunk a kategóriák első helyezésein túl két különdíjat is osztani – a lusta, de vajszívű zsűri így öt embernek biztosít lehetőséget arra, hogy pályaműveik kártyanaptár formájukban meghódítsák a református ifjúságot, és rajtuk keresztül további, nehezen nyomon követhető részeit a világnak.
Alább következzenek a képek, emitten pedig szép, hivatalos formában az eredményhirdetés:


A Csillagpont-pólóban a világ körül legszebb helyszínen készült képét készítette Majdnem a világ tetején címmel Csala Éva készítette.

A legmesszebbre utaztatott pólót A Góbi homokdűnéi és a sztyeppék találkozása címmel Szaszkó Sándor örökítette meg.


A legérdekesebb kategória (mindkét értelemben) győztese pedig a Szanyi Ferenc-Bölcsföldi András páros Szegénységben meggazdagodva Maszájföldön című képpel.

Különdíjat kapott Ovárdi Vivien Ahol a madár se jár című képe,

illetve Demeterné Harmathy Zsófia képe Matyiról és a bátyja pólójáról.

Gratulálunk!

(Azoknak különösen, akik úgy érzik, hogy nekik milliószor jobb képeik vannak Csillagpontos pólóban a világ körül, és mégsem neveztek a megmérettetésre.)

Reméljük, hogy az összes többi kiváló fénykép szerzőjét viszontlátjuk a Csillagponton, és hogy nem ez volt az egyetlen és utolsó alkalom, amikor különleges, szép, távoli helyekre vittétek el szívetek felett a Csillagpont hírét.

És figyelem: 2009-cel nem csak a Kálvin Év indult el... Töméntelen mennyiségű információ cserél gazdát a szervezők postafiókjában, új tagok csatlakoznak - Neked nem kéne? Hamarosan újabb terepbejárásról és CsP-szervezői összejövetelről számolunk be - reméljük hamarabb, mint a fotópályázat eredményeiről...


2008. október 20., hétfő

Világjáró CSP-póló, avagy visszaszámlálás indul!

Még egy hét, és a bírálóbizottság rávetheti magát a CSP-pólóban a világ körül c. fotópályázat beérkezett pályaműveire. Október 26-a után kiderül ugyanis, ki döntögetett CSP-csúcsokat, vagyis ki járt a legmesszebb, a legszebb helyen, illetve ki keveredett a legfurcsább, legviccesebb vagy a legveszélyesebb helyzetbe CSP-pólóban. Neked is vannak képeid? És még nem neveztél velük?!?! Ne halogasd tovább! Még majdnem egy teljes heted van, hogy letöltsd vagy a megfelelő mappádból előbányászd és beküldd az Ifjúsági Irodára! Akik a hosszú hétvégére hagyják a fotózást, még ők sem késtek el! Túrabakancsot vagy útlevelet elő, és hajrá! ;-)
Kedvcsinálóul íme egy kép, ahol a St. Paul's Cathedral-nak csak statisztaszerep jutott: a főszereplő a Csillagpont-koordinátorunk, Ádám tulajdonát képező, 2007-es évjáratú CSP-póló.



Azoknak, akik most hirtelen félteni kezdték eddig biztosnak hitt dobogós helyüket, innen üzenjük: ne tegyék! A verseny tisztasága érdekében főszervezőnk idén sajnos nem vehet részt a versenyben. Talán majd pár év múlva...