Bizony, bizony, volt képünk egészen eddig húzni a Csillagpont-pólóban a világ körül című fotópályázat eredményhirdetését – már idejét sem tudjuk, mióta váratott magára, hogy a zsűri összeüljön, és a rengeteg remek beérkezett fotográfia közül kiválassza a legjobbak legjobbjait (régóta, mindenesetre). Elmondhatom: az év eddigi legnehezebb feladata a pályaművek elbírálása volt (el lehet képzelni, miféle nehézség az, ami maga mögé utasít szigorlatokat, évindításokat különböző munkahelyi íróasztalok árnyékában).A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem kínálta magát egyik kép sem hangosan kiáltozva, hogy engem válasszatok, én kiemelkedem a többiek közül, én vagyok a legjobb – elnézve a választottakat, elképzelhetitek, hogy ez mit jelent (ha nem, úgy boldog emberek vagytok, választani – sok jóból jól – igen nehéz).
Úgyhogy most van képünk, méghozzá öt. Ugyanis kénytelenek voltunk a kategóriák első helyezésein túl két különdíjat is osztani – a lusta, de vajszívű zsűri így öt embernek biztosít lehetőséget arra, hogy pályaműveik kártyanaptár formájukban meghódítsák a református ifjúságot, és rajtuk keresztül további, nehezen nyomon követhető részeit a világnak.
Alább következzenek a képek, emitten pedig szép, hivatalos formában az eredményhirdetés:

A Csillagpont-pólóban a világ körül legszebb helyszínen készült képét készítette Majdnem a világ tetején címmel Csala Éva készítette.
A legmesszebbre utaztatott pólót A Góbi homokdűnéi és a sztyeppék találkozása címmel Szaszkó Sándor örökítette meg.

A legérdekesebb kategória (mindkét értelemben) győztese pedig a Szanyi Ferenc-Bölcsföldi András páros Szegénységben meggazdagodva Maszájföldön című képpel.

Különdíjat kapott Ovárdi Vivien Ahol a madár se jár című képe,

illetve Demeterné Harmathy Zsófia képe Matyiról és a bátyja pólójáról.

Gratulálunk!
(Azoknak különösen, akik úgy érzik, hogy nekik milliószor jobb képeik vannak Csillagpontos pólóban a világ körül, és mégsem neveztek a megmérettetésre.)
Reméljük, hogy az összes többi kiváló fénykép szerzőjét viszontlátjuk a Csillagponton, és hogy nem ez volt az egyetlen és utolsó alkalom, amikor különleges, szép, távoli helyekre vittétek el szívetek felett a Csillagpont hírét.
És figyelem: 2009-cel nem csak a Kálvin Év indult el... Töméntelen mennyiségű információ cserél gazdát a szervezők postafiókjában, új tagok csatlakoznak - Neked nem kéne? Hamarosan újabb terepbejárásról és CsP-szervezői összejövetelről számolunk be - reméljük hamarabb, mint a fotópályázat eredményeiről...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése