A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jelentkezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jelentkezés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. május 26., kedd

Talán képtelen kérés…

Markos legények, leányok, gátra!

Amint azt a szemfülesek már észrevették, vészesen közeleg egy újabb határidő a CsP életében (a programfüzet anyagainak összeszedése mellett, nyilván) – a rendezők jelentkezésének határideje.

Nincsen Csillagpont Urunk megváltó és egységre hívó szeretete, de rendezők nélkül sem. Nemrégiben Debrecenben az Alkotmányozó Zsinaton is a rendezvény lelkei a „SEGÍTŐ” feliratú pólóban dolgozó fiatalok voltak, akiknek mindig volt egy mosolyuk a segítséget kérőknek, útbaigazító szavuk, sőt, biztonsági feladatot is elláttak. (Ezúton is jelentjük, minden tiszteletünk az övék, amiért lelkesen bírták a több ezer református között a rekkenő hőségben a szolgálatot!)

Talán páran az éltesebbek közül még emlékeznek a Kölyökidő című tévéjelenségre, ott is egy vörös hajú fiúra, aki az egyik adásban azt üvöltötte: „Hol van a rendező? Csináljon rendet!” Most a Csillagpont szervezői nagyon számítanak olyan lelkes fiatalokra, akik – lehetőleg minél többen – elvállalnák a rendtartás feladatát. Ugyan nekik nem „SEGÍTŐ” felirat, hanem megkülönböztető mellény jutna (meg nyilván emiatt sok segítségkérés), de a sok munka mellett plusz idő is, amit a bájos Fadd-Domboriban tölthetnek, ugyanis a rendezők számára a munka a helyszínen már július 19-én megkezdődik!

Négy nap van hátra a jelentkezések leadásáig (május 30.), ne hezitálni tessék, hanem nagy tömegekben munkára és a Csillagpontra jelentkezni – minél többen teszitek ezt, annál színesebb lesz a rendezői stáb, és annál nagyobb rá az esélyetek, hogy pont nem lesztek szolgálatban azok alatt a programok alatt, amiken szívesen részt vennétek - bár erre a rendezők koordinálói amúgy is különösen figyelnek... (Sajnos a szék csak illusztráció, és nem is a rendezőre, mint filmrendezőre gondolunk elsősorban - de hisszük, hogy minden szolgálattevő megérdemelné, hogy hasonlóan csinos székben pihenhesse ki rendezői fáradalmait!)

2009. május 18., hétfő

Requiem for a squirrel

In memoriam Sciurus vulgaris (mókus), amelyből a fadd-dombori üdülőtelepen nem kis számú populáció él - nem véletlen volt hát blogolásunk kezdeti stádiumában rágcsálómániánk, bár arra nem merünk megesküdni, hogy tudatos is volt-e ez, illetve hogy tudatában voltunk annak, hogy leendő sátorhelyeink felett sok-sok hasonló kedves kis állat ugrándozik. Ha hagyják.


In memoriam szegény kis mókus, aki nem volt tudatában annak, hogy Csillagpontos terepbejárók autója elé NEM lépünk soha, semmilyen körülmények között ki. (Lehet, hogy meg akart akadályozni minket, hogy elérkezzünk a gyermektáborig? Egy ügynökmókus? Egy bizonyos: ráfért volna egy-két nap a Csillagponton, hogy ne keverje össze a bátorságot a botor vakmerőséggel...)


Bizony, nemrég terepbejárni voltunk a meseszép Fadd-Domboriban. Bizony, volt ennek halálos áldozata, több is, mint egy mókus. Jóval több. Szerencse, hogy a szúnyog nem védett állat, mert akkor tán bajban is lennénk az elhullott egyedek számát tekintve.


Hogy ki szerezte a terepbejáráson a legtöbb "pirospontot"? Kik voltunk ott, mit láttunk, hol állunk? Hamarosan, a bővebb képanyag birtokában elmeséljük, töviről hegyire - addig meg tessék a Reformátusok Lapját keresni, abban már benne vagyon, mi volt és hogyan.


Közeleg a kedvezményes jelentkezés határideje, vészesen és visszavonhatatlanul (május 20). Száradnak már a Csillagpontos pólók a környezetetekben? Ugye erről tudtok, jöttök? Szeretnénk, ha minél többen találkozhatnánk, minél többőtökkel! Tegyétek meg tétjeiteket, vonatjegy-vásárlásra és regisztrációra fel - ne csak résztvevőnek, segítőnek is jelentkezzetek a CsP-re! A legtöbb munkaterületen elkéne pár friss koponya, láb, szív, kéz. Utóbbi párban, összekulcsolva. De máshogyan is.

2009. január 21., szerda

Vízen járók

Ímhol a vigasságos farsangi időszak, amikor a félévi bizonyítványok, költségvetés-tervezetek első, második, ezredik verziója, avagy a vizsgaidőszak idegfeszültsége krónikus holtfáradtságba, arcra fagyott mosolyokba fordul át. Reméljük, hogy nem talál olyan fagyos hangulatban benneteket az amúgy vigadozásra fenntartott időszak, mint ahogyan a CsP terepbejárói találták január 13-án a fadd-dombori Duna-holtágat és környékét!
Vajon mekkora bátorság kell a vízen járáshoz – télen? Hamarosan a tavasz és a nyár eljöttével hatványozottan megnehezednek ennek a közlekedési módnak a feltételei, ezért is kell a megfelelő lépéseket most megtenni, amíg kemény a talaj, és nem csap össze a szervezők feje felett az események sok-sok hulláma.
Ezúton is üzenjük a Csillagpont koordinátorával (aki láthatóan szilárdan megállt a csúszós talajon): mostantól nincs csúszás!
A nyári együttlétünk egyre jobban körvonalazódik, hamarosan újabb stábtalálkozóról is hírt adunk – meghívásunk a közös gondolkodásra, január 31-ére szól. Sok dolgot tudunk már, amit természetesen még nem árulhatunk ilyen széles közönségnek el: tudni véljük például, hogy hogyan fog kinézni a plakát, amit hamarosan megtekinthettek majd templomaitok kapuján (a templomkapura kiszögelés régi, megkerülhetetlen protestáns kommunikációs forma, reméljük, hogy a CsP-plakát is olyan ébresztő hatású lesz majd, mint wittenbergi elődje)!
Most pedig visszaszámlálás indul: kiscsoportvezetők, korcsolyára fel, és tessék kihasználni a maradék napokat a jelentkezésre!

2009. január 12., hétfő

Meghosszabbítva!

Örömteli hírünk van azok számára, akik valami furcsa eset folytán csak most vették észre a bennük elveszett Csillagpontos kiscsoportvezetőt, és kétségbeesetten könyörögnek zsúfolt életű lelkipásztoruknál / ifivezetőjüknél lelkészi ajánlásért, szülői engedélyért, avagy erősen vacillálnak még, hogy bevállalják-e, de túl közel van a január 15-i határidő a felelős, átgondolt döntéshez. Nyugalom, nem vad parára hívunk, hanem szolgálatra.
Ha elhívást érezel, és szeretnél beszállni a Csillagpont szervezésébe, vállalnád, hogy 8-15 fős kiscsoportos beszélgetést vezess a találkozó előadásairól, és adnál az idődből és erődből képzésekre, Jézus szolgálatára és a vele és egy fiatal, vidám társasággal való közösségre, ne késlekedj, jelentkezz!
Hogy megkönnyítsük a dolgotokat, meghosszabbítottuk a jelentkezés idejét: január 31-ig van idő meghallani és elfogadni a hívást. Részletes információkért kattints ide.

Summa summarum, tessék nem elfelejteni: határidő január 31-ig meghosszabbítva, lehet megrohanni ajánlásért elöljáróitokat - szükség van mindannyiótokra.