"Erős vár a mi Istenünk!" "...hát még a miénk!" :-) - vágja rá azonnal a magára valamit is adó, öntudatos kálvinista. De persze csak a szeretetteljes csipkelődés kedvéért, mert ő is tudja, ünnepelni jó - közösen ünnepelni még jobb. És ma van is mit! Felejtsük el egy pillanatra a töklámpásokat, mert van itt azért más is: 1517-ben befellegzett a búcsúcéduláknak. Mert jött 95 pont. És kimondatott, hogy van saját közbenjárónk, solus Christus. Ami nem kis dolog. Sőt, a legnagyobb! És van minek örülni, mert van anyanyelvre lefordított Bibliánk, meg anyanyelvű istentiszteletünk, és vannak irodalomórán is bátran vállalható genfi zsoltár-fordításaink. Meg aztán ott vannak, akik nélkül földi értelemben nem jöhetett volna létre: Martin L., Jean C., és magyar földön a prédikátorok, nyomdászok, tudósok, fejedelmek és fejedelemasszonyok... na de minek soroljam, úgyis tudjátok. Csak jó ma megállni kicsit, és némi büszkeséggel a múltba révedni. Mert a gyökerek fontosak. Szerintem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése