Január másodikán Máté László esperes úr beszélt arról, hogy Jézus a fénylő hajnalcsillag, s hogy a csillagnak mindig fontos szerepe volt abban, hogy az elközelgő Urat hirdesse. Kicsit magyarabbul: a csillag fénye valahol mindig arra utal, hogy az Isten közel van, velünk van.
Többszörösen is átélték ezt a tataiak – már akkor, amikor észrevették, hogy egy vércsepár költötte ki fiókáit a templomtoronyban, amelynek oldalán egy méretes lyuk tátongott. És hamarosan az is kiderült, hogy nemcsak a fémes borítást, hanem a tornyot tartó fa tartószerkezetet is fenyegetően megcsócsálta az idő. Mint a torony október 6-i levétele, mind a december 21-i visszatétele nagy izgalmakkal járt a gyülekezetben – különösen, amikor a tatai refisek az október 23-i műsorukat a felállványozott tornyon adták elő, vagy amikor a riadó besurranó tolvajt jelzett a templomudvarban. Szegény cica, aki beindította a riasztót, valószínűleg a mai napig emlékszik a nyolc megtermett férfira, akik az éjszaka közepén rárontottak a hársfán…
Karácsony után a csillagnak különös jelentősége van, hangzott el az ünnepi prédikációban. Az első ígéret Bálám szaván keresztül érkezett: „Csillag származik Jákóbból…” (4Móz 24,17). A napkeleti bölcseket ugyanúgy csillag vezette ahhoz (Mt 2,1–12), aki a Jelenések könyvében így mutatta be magát: „Én vagyok (…) a fényes hajnalcsillag.” (Jel 22,16) „A református templomok tornyán a csillag mindig Jézusra emlékeztet, és hozzá hív!” – írja Márkus Mihály püspök úr a Reformátusok Lapja január 9-i számában.
Bár az igehirdetés nem tért ki külön rá, mi tudjuk: ez év júliusában nemcsak a templomtornyon, hanem az egész városban igyekszik majd hirdetni a Csillagpont csillaga, hogy Jézus, a fényes hajnalcsillag velünk van, és fénye átragyog a legsötétebb életek egén is, ha hagyjuk, hogy gyógyító szeretetével megérintsen minket.
(Jelentkezzetek kiscsoportvezetőnek. Ennek kevés köze van a tatai templomtoronyhoz, de a felhívás aktuális. Határidő: január 15., letölthető jelentkezési lap itt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése