2011. január 17., hétfő

Az alábbi cikket a Reflapból halásztuk. Kiderül belőle minden, amit a kiscsoportvezetőknek és a kiscsoportvezetőkről tudni lehet, vagy érdemes.

Nélkülük nincs Csillagpont

Kutasy Zsolt, a Lónyay Utcai Református Gimnázium hittan, magyar és kommunikáció szakos tanára őscsillagpontos – elhívását 2002-ben kapta, méghozzá egy ismeretlen telefonálótól, aki a zsinati ifjúsági irodába hívta, hogy részt vegyen többedmagával az első, bodajki református ifjúsági találkozó előkészítésében. A kiscsoportvezetés után csillagszóró, azaz egy csapat kiscsoportvezető összefogója, idén pedig a csillagszórók koordinátora lett – így ő felel mindenért, ami a kiscsoportvezetőkkel és képzésükkel kapcsolatos. A tatai találkozóra mintegy száz csoportvezető jelentkezését várják.
– Csoportvezető voltál Bodajkon. Mit jelent ez a feladat?

– Mindarra, ami elhangzik délelőtt az előadásban, a felvezetésben, a kiscsoportok adnak választ. A tábor minden résztvevője kap egy számot a regisztrációjakor, amellyel egy csoport tagja lesz. Tized-huszadmagával talán sokkal személyesebben kaphat választ a kérdéseire, mintha csak úgy ott ülne a tömeg között a fűben a nagyszínpad előtt, majd utána föláll, és elmegy ebédelni. Ez tetszett meg ebben a Csillagpont-gondolatban, ezért gondolom, hogy érdemes itt dolgozni sokadik éve. Nagyon fontos, hogy itt nem vész el a színpadok és a sátrak erdejében a szó, hanem mindenki egy kiscsoporthoz és egy kisebb közösséghez is tartozik, ahol barátságokat, ismeretségeket köthet. A csoportok legfőbb feladata, hogy vezetőik, akik ismerik az előadót, az előadást, úgy irányítsák a beszélgetést, hogy megpróbálják személyessé tenni azt a bibliai üzenetet, ami az ember mélyét, a lényét próbálja megmozgatni. Ha ez nincs, akkor marad az egész valamiféle fesztiválnak: színpad, karszalag, jövünk, megyünk, aztán elmegyünk, és az egészből csak a nyüzsgés meg néhány jó koncert emléke zsong tovább – de ilyet már lassan bárki tud szervezni. Azonban a konkrét üzenet, az élmény, hogy engem megszólított az Úr, sokkal erősebben megélhető egy kisebb közösségben.

– Te milyen élményre emlékszel vissza?

– Szinte összefolyik már ez a hét év, rengeteg sok jó emlékkel, és olyan is elém kerül, ahol csak csend van. A csend viszont néha nagyon termékeny, erre is jó a kiscsoport. Bodajkon egy szenvedélybeteg beszélt gyógyulásáról… Vallomások jutnak eszembe, és volt olyan, aki Bodajkon felment a színpadra, és elmondta, hogy az élete itt más irányba fordult, és pár év múlva csoportvezető lett ebben a munkában. Ezek a jelzések mutatják, hogy igenis Isten előtt él, gyarapszik ez a tábor.

– És azok a jelek is, hogy a találkozó alkalomról alkalomra látogatottabb.

– 2009-ben, Fadd-Domboriban olyan sok csoport indult, hogy még a kiscsoportvezetőket összefogó csillagszórók is bekapcsolódtak a munkába, még nekünk is jutott csoport, akiket vezetni kellett.

– Hogyan készülnek fel a fiatalok erre a munkára?

– A kiscsoportvezetők felkészítésében nagy szerepet játszanak az olyan felkészítő alkalmak, összejövetelek, ahová meghívjuk a főelőadót, hogy mondja el nekik jó előre, milyen bibliai igékre, témákra építi fel mondandóját, mi az, amire az egészet ki akarja futtatni, és mit lenne fontos az egyes emberek életében lecsengetni, vagy esetleg mivel lehet piszkálni, felháborítani őket azért, hogy utána valamire őszintén tudjanak válaszolni. Ezeken az alkalmakon az előadások mellett közösségépítő játékokat tanulunk – olyanokat, amelyek maguk is önismeretre, egymás iránti kinyílásra, kapcsolatteremtésre, kapcsolatfelvételre valók.

– Milyen embereket kerestek erre a szolgálatra?

– Olyan embereket keresünk, akik tartottak már áhítatjellegű, beszélgetős alkalmakat, és úgy érzik, nem idegen számukra az, ha valaki véleménye nem egyezik feltétlenül az övékkel. A kiscsoportvezetők készek kérdéseket meghallgatni és válaszolni rájuk, kezelni különféle helyzeteket, illetve úgy terelgetni egy tíz-tizenöt fős nyájacskát a téma mentén, hogy mindenkinek a véleményét meghallgassák, de egyben mederben is tartsák a beszélgetést – és akik elmúltak már tizennyolc évesek.

– A kiscsoportos beszélgetés a hagyományos gyülekezeti táborok munkaformája. Miért van rá szükség a Csillagponton?

– Egy gyülekezeti tábornak kicsit más a feladata. Oda javarészt olyan emberek mennek el, akik jól eligazodnak a bibliai és az egyházi fogalmak között, maximum nem hoztak meg egy személyes döntést az életükben, és ebben a döntésben kapnak támogatást azon az egyházias nyelven, amelyet ismernek, értenek. De annak az embernek, aki reggeltől estig csak a kereskedelmi csatornákon él, és szinte soha nem hallott az egyházakról a bulvármagazinok botránykrónikáin kívül, teljesen máshogyan kell ugyanezeket az igazságokat bevinni az életébe. Ha azt mondjuk neki, hogy „térdelj le Jézus előtt és térjél meg”, vagy „a bűneidet lemossa Jézus vére”, nem fogja tudni, mit várunk tőle, holott minden, amit mondtunk, valóság. A kiscsoportvezetők olyan emberekkel is szembesülnek ebben a táborban, akik nem a hagyományos egyházi környezetből jönnek, hanem talán csak kíváncsiak: eljöttek megnézni, hogy milyen egy Csillagpont, ami pontosan ebben több vagy más, mint a hagyományos evangélizációs nyári táborok. Hozzáteszem, én is azokban nőttem fel, és ilyen táborban tértem meg huszonsok évvel ezelőtt. Mi viszont azok felé is szeretnénk kezet nyújtani, akik sosem, vagy esetleg csak valamikor régen kötődtek az egyházhoz. Jézus azt mondja, hogy „menjetek el, és tegyetek tanítványokká minden népeket”. Időnként „zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé, és mindeneknek mindenné kell lennünk, hogy némelyeket megnyerjünk”, mondja más szavakkal Pál apostol.

– Ez nem jár a tartalom elferdítésével?

– Nem az igazság leértékeléséről van szó, mert abban a pillanatban otthagynám a Csillagpontot, amint ilyesmit tapasztalnék. Az evangélium ugyanaz, csak az átvitel módja változik meg, hogy azok is elgondolkozhassanak rajta, akiknek ez nem természetes. Nagyon nagy jelentősége lehet minden eszköznek azok életében, akik becsöppennek közénk, és talán innen jutnak el templomba, bibliaórára, ifjúságira. Ez a reménység ösztönöz bennünket a munkára a Csillagpontban.

Bagdán Zsuzsanna


(Aki szeretne a tatai Csillagponton kiscsoportvezetőként munkálkodni, küldje el a Csillagpont honlapjáról letölthető jelentkezési lapot kitöltve a csillagpont@zsinatiiroda.hu ímélcímre január 27-ig. További információ: csillag.reformatus.hu.)

2011. január 15., szombat

Mi kéne, ha volna - stábültünk

Nekivágott a CsP-stáb a nehéz kérdések megbeszélésének – január 15-én ült össze a közel harmincfős csapat, hogy közösen döntsenek olyan kérdésekről, mint például az ez évi regisztrációs díjak, illetve beszámoltak a szervezés állásáról. (Képminőségért bocs, sajnos csak lesifotóra futotta - az üveghegyen túl épp Timi számol be a szervezés állásáról; ez nem mese!)

Szontágh Szabolcs tartott rövid áhítatot a Szentlélek kitöltetéséről, és felhívta a figyelmet, hogy a küldetésünkhöz Isten felől kell közelítenünk, mert így kapjuk meg az ő áldását, és így válhatunk élő gyülekezetté.

Vágjunk a közepébe: szponzorokat keresünk. Kellene például feltétlenül aggregátor, különben nem lesz áram a nagyszínpadon. Szeretnénk a távolról vagy nehezebb anyagi körülmények közül érkezőknek ösztöndíjprogramot indítani, és eszközöket is várunk, akár kedvezményesen is. Persze legfőképpen lelki szponzorok kellenek, akik imában gondolnak ránk, és segítenek, hogy mi is mindig Istenre nézve tegyük a dolgunkat. (Pontosan úgy, egy irányba nézve, ahogy a stáb próbálja tenni, a második lesifotó tanúsága szerint.)

Lesz majd Kerekíts-program. Hogy mit kerekítsetek? Meglátjátok, legkésőbb április közepén, amikor élesítjük a regisztrációs felületet. Bár ez az időpont még elég távolinak tűnik, de elmondhatjuk: voltaképpen egész jól állunk a szervezéssel.

Mi az, ami a hosszas megbeszélésből érdekes lehet a számotokra?

1. Az árak kicsit emelkednek.

2. Támogató programokat szervezünk, hogy senki ne roppanjon bele a kicsit megemelt árakba.

3. Jön a Csík Zenekar, és a helyszínnel is megkötöttük a szerződést.

(4. Nincs aggregátorotok?)

5. A kulturált borkóstolásról kipattant vita már-már a negyedik századi zsinatok hangulatát idézte, Kálvin is a szívéhez kapott, de a CsP-stábban végül nem esett szakadás – fantasztikus ízű és méretű pizzaszeletek mellett végül megbeszéltük a kérdést.

Az ebéd után elcsitultak a kedélyek, és nagy kacagások között álmodtuk meg a CsP-bolt termékeit, aztán elvonultunk munkacsoportonként tanácskozni.

Ami ugyancsak biztos: a református gimnáziumokra hamarosan lecsap a Csillagpont-karaván. Az is valószínű, hogy idén nem lesz több tizenöt fajta reggeli áhítatnál, az pedig biztos, hogy idén is jönnek litván, koreai és tajvani fiatalok a találkozóra. Amit nem tudunk még, hogy honnan lesz aggregátorunk. De majd megtudjuk. Most leginkább még vagy ötven kiscsoportvezető kellene. Hogy mire? Elolvasható a holnapi Reflap ifioldalán. Még pontosan tizenkét napig jelentkezhettek.

2011. január 5., szerda

Különös Csillagpont-kampány Tatán




Alighanem a leglátványosabb módját választotta a tatai gyülekezet annak, hogy ország-világ számára egyértelműen hirdesse: 2011-ben kiemelt szerepe lesz a csillagnak. Minden plakátnál és falfirkánál szebb bizonyság az, ahogyan a felújított templomtoronyról messzire fénylik a templom csillaga.


Január másodikán Máté László esperes úr beszélt arról, hogy Jézus a fénylő hajnalcsillag, s hogy a csillagnak mindig fontos szerepe volt abban, hogy az elközelgő Urat hirdesse. Kicsit magyarabbul: a csillag fénye valahol mindig arra utal, hogy az Isten közel van, velünk van.

Többszörösen is átélték ezt a tataiak – már akkor, amikor észrevették, hogy egy vércsepár költötte ki fiókáit a templomtoronyban, amelynek oldalán egy méretes lyuk tátongott. És hamarosan az is kiderült, hogy nemcsak a fémes borítást, hanem a tornyot tartó fa tartószerkezetet is fenyegetően megcsócsálta az idő. Mint a torony október 6-i levétele, mind a december 21-i visszatétele nagy izgalmakkal járt a gyülekezetben – különösen, amikor a tatai refisek az október 23-i műsorukat a felállványozott tornyon adták elő, vagy amikor a riadó besurranó tolvajt jelzett a templomudvarban. Szegény cica, aki beindította a riasztót, valószínűleg a mai napig emlékszik a nyolc megtermett férfira, akik az éjszaka közepén rárontottak a hársfán…

Karácsony után a csillagnak különös jelentősége van, hangzott el az ünnepi prédikációban. Az első ígéret Bálám szaván keresztül érkezett: „Csillag származik Jákóbból…” (4Móz 24,17). A napkeleti bölcseket ugyanúgy csillag vezette ahhoz (Mt 2,1–12), aki a Jelenések könyvében így mutatta be magát: „Én vagyok (…) a fényes hajnalcsillag.” (Jel 22,16) „A református templomok tornyán a csillag mindig Jézusra emlékeztet, és hozzá hív!” – írja Márkus Mihály püspök úr a Reformátusok Lapja január 9-i számában.

Bár az igehirdetés nem tért ki külön rá, mi tudjuk: ez év júliusában nemcsak a templomtornyon, hanem az egész városban igyekszik majd hirdetni a Csillagpont csillaga, hogy Jézus, a fényes hajnalcsillag velünk van, és fénye átragyog a legsötétebb életek egén is, ha hagyjuk, hogy gyógyító szeretetével megérintsen minket.

(Jelentkezzetek kiscsoportvezetőnek. Ennek kevés köze van a tatai templomtoronyhoz, de a felhívás aktuális. Határidő: január 15., letölthető jelentkezési lap itt.)

2010. december 24., péntek

Egy közülük

(Az alábbi történet az erdélyi Kőhalomból érkezett hozzánk ma ímélen. Ezt szeretnénk a szívetekre helyezni, arra emlékezve, aki Isten létére vállalta, hogy eljöjjön emberként, hogy megmutassa, hová menekülhetünk a szeretetlenség, a magány, a kétségbeesés utainkat megzavaró, halálra fagyasztó viharaiból. Áldott ünnepet nektek.)


Volt egyszer, hol nem volt, nem is olyan messzi tájon, egy kis faluban, egy földműves család két gyermekkel.

Az édesapa hitetlen ember volt, tagadta Istent és mindent, ami a vallásról, a karácsonyról és más ünnepről szólt. Másokat is próbált erről meggyőzni. Felesége hívő asszony volt és erre nevelte gyermekeit férje minden tiltakozása ellenére.

Egy havas karácsonykor az asszony gyermekeivel együtt templomba ment. Hívta a férjét is, de ő továbbra is elutasította:

„Ha létezett volna Isten és Fia, Jézus, miért küldte volna le a földre ember képében? Ha ő mindenható, miért alacsonyodna le a mi szintünkre? Nem hiszem, hogy ennek lenne valami értelme!”

Így maradt ő otthon, és a család elment a templomba.

A férfi tüzet gyújtott, és a meleg házból figyelte az erősödő hóvihart, ami egyre tombolt. Egyszer csak nagyot koppant valami az ablakban, majd a zaj újból megismétlődött, és ezért kíváncsian kilépett a vihar közepette, hogy nézzen utána a koppanásnak. A felkavart hó miatt semmit sem látott. Bevárta a vihar lecsendesedését, és kiment a ház körül szétnézni. A közeli réten egy vadludakból álló elszédült csapatot látott, akiket utazásukban Afrika felé meglepetésszerűen a földre sodort a nagy hóvihar. Elkábulva, széltől sodortan ütközött két vadlúd az ablaknak és hiába próbálta a pajtába hajtani őket, azok jobban megijedtek és elszaladtak.

A parasztember jószívű volt és szerette az állatokat, ezért elgondolta, hogy pajtájában majd jól megférnek egy éjszakára a ludak, amíg a vihar eláll és folytathatják útjukat.

Kiment és kitárta a pajta két nagy kapuját, azt remélve, hogy majd a ludak meglátják és besétálnak-berepülnek a vihar elől a meleg helyre. De a ludak nem látták a nyitott pajtaajtót, és továbbra is alacsonyan és zavartan össze-vissza repültek a mezőn. Minden módszert megpróbált, hogy figyelmüket a pajtára terelje, de még jobban megijesztette őket. Bement a házba és egy kenyeret felmorzsolt, majd kenyérmorzsából utat rajzolt a hóra a pajtáig, azt gondolva, hogy ez majd segít a ludakon. De azok nem vették figyelembe! Majd a ludak mögé osont, és próbálta behajtani őket, a védelmet és meleget jelentő pajtába. Ez is jobban megijesztette őket.

Magában gondolkodott: „Vajon miért nem értik meg a ludak, hogy az én pajtám meleg és az egyetlen biztonságos hely, hogy a hóvihart átvészeljék?”

Ekkor jött rá arra, hogy a ludak sohasem fognak egy embert meghallgatni és követni, esetleg csak egy maguk közül valót, aki megmentheti őket!

Bement a pajtába, és a ketrecből ölbe vett egy ludat, majd az eltévedt ludak mögé osont, és elengedte az övét. Az nagy gágogással repült vissza a pajtája felé és a többi lúd is követte őt.

Sokáig némán nézte a ludakat és eszébe jutott, amire korábban gondolt:

„Csak egy közülük mentheti meg őket…”

Ekkor jutott eszébe az is, amit korábban templomba menő feleségének mondott:

„Ha létezett volna Isten és Fia, Jézus, miért küldte volna le a földre ember képében?”

A gazdának minden egyből világos lett.

„Ez az, amit Isten értünk tettt. Mi voltunk a ludak, vakok, elveszettek, kétségbeesettek, és Isten elküldte Fiát, hogy megmentsen bennünket, megmutassa a szabadulás útját… Már értem feleségemet is! Ez a karácsony igazi értelme!”

Tekintete megvilágosodott, amikor megértette mindezt. Miközben kint a hóvihar lecsendesedett, az ő szívében is csendesség lett, és békében gondolkodott ezen a csodálatos felismerésen.

Kételkedéssel és hitetlenséggel teli évek tűntek el, miként a hóvihar. Az édesapa térdre esett, és akkor mondta el élete első imádságát:

„Köszönöm, Uram, hogy emberi formát öltöttél, és eljöttél engem megmenteni a vihartól!”

2010. december 23., csütörtök

Áldott, gyönyörű ünnepeket!

Ezzel a képeslappal kívánunk mindannyiótoknak áldott és békés ünnepeket, örömteli találkozásokat!